Először szeretném górcső alá venni, hogy mit tekintek legjobban a társadalmi elszigeteltségem fő okául. A gyerekkoromat, amiben nagy szerepe volt a szüleimnek. 

Édesanyám abból a városból származott, ahová én születtem. Tipikus tankönyvi példája annak, hogy egy rossz döntés miként tehet tönkre egy egész életet. Nagyanyám 17 éves volt, amikor megszülte őt egy iszákos, analfabéta férfinak, aki a nevét sem tudta leírni, mert nem járt sose iskolába, mivel nagyapámat már 5 éves korától befogták dolgozni, így az iskola kimaradt az életéből. Anyám anyja gyűlölte, mert a születése fiatalon anyává tette, és egy életre hozzáláncolta egy olyan semmirekellőhöz, mint Anyám apja. Anyámat az apja se szerette. Oka nem volt rá, csak nem szerette és kész. A bort és a sört annál inkább. 

Anyám inkább anyjuk, mintsem testvérük volt saját testvéreinek. Hamar megtanulta, hogy minden feladat reá hárul, és nem kell hozzá indok, hogy hurkásra verjék őt. Mert bizony minden stresszes, nehezebb időszak rajta csattant. Így éltek hát öten (anyám, a testvérei és szülei) közel 20 éven át, amikor nagyapám feldobta a talpát. Történetesen Anyám születésnapján. (Egyébként milyen ironikus, hogy pont az ő születésnapján halt meg.)Nagyapám halála után Anyám nem mehetett főiskolára, mert valakinek el kellett tartani a gyerekeket, mivel Anyám anyjának takarítónői fizetéséből nemigen tellett ki a napi 2 karéj kenyér, így Anyám is beállt lépcsőházat takarítani, boltban dolgozni, gyárban robotolni, vagy a napszámosokkal almát szedni. 

Anyám megfogadta, hogyha neki lesz egyszer gyermeke, akkor ő azt nagyon fogja szeretni, és nem azt fogja neki nyújtani, amit ő kapott a szüleitől. Az elhatározás jó volt, a kivitelezés azonban megbukott.

Apám egy fokkal szerencsésebb, de ugyanolyan szegény családból származott, mint Anyám. Egy kis faluban élte az életét, amit csak a középiskola idejéig hagyott hátra hétfőtől péntekig. Jó tanuló volt, mint Anyám, erősen reál beállítottságú, viszont ő sem ment továbbtanulni. Sosem volt nagyravágyó, beérte volna egész életében a rotációs kapával, a gyomirtással és állatgondozással. Mert hát ugye falusiként jutott neki bőven a tanyasi életből. A higiéniát, a tisztálkodást nem ismerte, viszont a piákat annál inkább.

Jóval elmúltak mind a ketten 30 évesek, amikor találkoztak. Egyiküknek sem volt párja, gyereke, mind a ketten otthon laktak. Ennek a kapkodásnak meg is lett az eredménye, amit cipelhetek magamon egy életen át. Egy kis, fűtés és fürdő nélküli kunyhóba születtem, mert a nagy siettségben nem jutott idő megteremteni az anyagi feltételeket. Hogy is lett volna idő, ha 3 hónap ismerettség után már megházasodtak, és rá másfél évre jöttem én? Sajnos sem Anyám, sem Apám nem volt a helyzet magaslatán. Apám egy 20 nm-es kertben akart gazdaságot működtetni, Anyám pedig az anyai teendői mellett végzett két állására nem tudott vállalni egy harmadikat. Ennek ellenére vállaltak második gyereket, hogy engem is alig bírtak ellátni. 

Egy szobában nyomorogtunk négyen, aztán a házat (kunyhót) el kellett adnunk, és egy másik szobában kuporogtunk négyen. Ott már egy fokkal jobb volt a helyzet, barátságos szomszédokkal, jófej játszópajtásokkal, közös esti beszélgetésekkel, amikből egy kukkot nem értettem, csak füleltem, mások játékainak ellopásával, és az űrrel, amit a szegénység okozta szégyen és kirekesztettség követelt meg tőlem.

Hát így teltek életem első évei.